Gőzerővel épül a Fidelitaszos bevásárlóközpontja Mosonmagyaróváron

Korábban már írtunk Ondré Péterről, aki Dr. Nagy István kabinetvezetője volt, és aki egyben a Fidelitas mosonmagyaróvári elnöke is. 2018 nyara óta az állami Agrármarketing Centrumot is irányítja.

Ondré Péter neve felbukkant egy cégben, mint tulajdonos (APC invest Kft.), ami arról lett ismert ,hogy Mosonmagyaróváron egy 4500m2 bevásárlóközpontot épít.A céget minimális törzstőkével alapították 2015-ben (3 millió forint), ez a cég egy évvel később 2016-ban már engedélyt kapott a bevásárlóközpont építésére.Jelenleg a cégadatbázis szerint a cég nettó árbevétele nulla (0) forint, a létszáma pedig szintén nulla (0).

Mosonmagyaróvár, bevásárlóközpont (586/13. helyrajzi szám)

A cég 2016 januárjában megvásárolt Mosonmagyaróváron egy 2,4 hektáros területet, amelynek értéke mintegy félmilliárd forint lehetett, decemberben pedig már engedélyt is kapott a plázastop 400 négyzetméteres határát tízszeresen meghaladó újabb bevásárlóközpont megvalósítására a már létező Park Center mellett.

Park Center mellett épülő bevásárlóközpont.

Egy korábbi cikkben a Kisalföldnek is nyilatkozott Ondré Péter a bevásárlóközponttal kapcsolatosan.Részlet a Kisalföld cikkéből:

Akkor a projektet bonyolító APC Invest Kft. képviselője, Ondré Péter arról számolt be, hogy a 25 ezer négyzetméteres területen mintegy 4500 négyzetméteren épül majd a bevásárlóközpont. Mindehhez mintegy 270 parkolót alakítanak ki. – A beruházó – aki ma már az Agrármarketing Centrum ügyvezető igazgatója – üzleti titokra hivatkozva további kérdéseinkre a későbbiekben ígért választ. A teljes cikk: https://www.kisalfold.hu/mosonmagyarovar-es-kornyeke/uj-bevasarlokozpont-epul-a-park-center-melle-mosonmagyarovaron-6207375/

Ondré Péter üzletrészt szerez az APC invest Kft.-ben

2017-ben üzletrészt szerez Ondré Péter az APC invest Kft.-ben egy cégével, a Testudo Invest Kft.-vel.Majd ezt a céget később eladta a város egyik ismert vállalkozójának Szeredi családnak. Így ondré Péternek 10% -a maradt az APC invest Kft-ben, a Szeredi családnak pedig 90%.

Tetszhalott cégek, és több száz millió forint Ondré Péter közelében

Több olyan cég is szerepet játszik a bevásárlóközpont építésében, amelyek gyakorlatilag tetszhalottak. Azért hívjuk tetszhalottnak, mert vagy minimális, vagy pedig nulla létszámmal, és nulla bevétellel működnek.Ondré Péter már 2015-ben tulajdonos volt az APC invest Kft-ben.A cég 2016-ban 2,4 hektáros területet vásárolt, amelynek értéke mintegy félmilliárd forint lehetett.Erre a megvásárolt földterületre épül a bevásárlóközpont Mosonmagyaróváron.majd később nem csak tulajdonos lesz, üzletrészt is vásárol egy tetszhalott céggel, a Testudo invest Kft-vel.Majd később eladja a céget a Szeredi Családnak.Az adásvétel úgy jön létre, hogy Ondré Péternek 10% -a maradt az APC invest Kft-ben, a Szeredi családnak pedig 90%.

borítókép:drnagyistvan.hu

forrás:HVG.hu

One thought on “Gőzerővel épül a Fidelitaszos bevásárlóközpontja Mosonmagyaróváron

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Támogasd a munkánk egy megosztással!

Segítsd a munkánk azzal, hogy megosztod az oldalunk! Minnél több emberhez elérünk, annál több emberhez jutnak el azok az információk, amiket sokan szeretnének ha nem tudnátok meg!