Győrbe kell majd ellátásért mennie a betegeknek, ha elfogadják a kormányzati munkaanyagot

A Népszava birtokába került olyan kormányzati munkaanyag, amely jelentős átszervezéseket javasol az egészségügyben.Ebből az átalakításból a mosonmagyaróvári Karolnia Kórház sem maradt ki, amelyről a következő javaslatot tették.

Győr-Moson-Sopron megyében a megyei kórházba integrálnák a csornai, a mosonmagyaróvári intézményeket, az utóbbiban alapos profiltisztítást is javasolnak. Sopronban 35 ágy szűnhet meg végleg.

Kép:illusztráció-Pixabay

Sok vidéki kórházból elfogyott az orvos

Minderről eddig nem került nyilvánosságra konkrétum, most azonban a lapunkhoz eljutott munkaanyagból több részletre is fény derül: az például, hogy a javaslata készítői megszüntetnék az aktív kapacitást azokban az intézményekben, amelyekben nincs elég orvos – írja a Népszava

Most is egy – egy vizsgálatra több hetet, hónapot kell várnia a betegeknek

A betegek közül egyre többen osszák meg a közösségi oldalon, hogy mit tapasztaltak korábban egy ellátás során a Karolnia Kórházban. A betegek többsége felháborodottan vette tudomásul, hogy egy vizsgálatra, amit korábban szinte azonnal elvégeztek, arra most heteket, hónapokat kell várniuk.

Ha valóban Győrben lesz a járóbeteg ellátás az óriási terhet ró a betegekre és a hozzátartozóikra.

Ha nem szeretnénk súlyos tízezreket fizetni egy-egy ellátásért magán rendelésen, akkor bizony Győrbe kell majd utaznunk, ha tömegközlekedéssel megyünk, akkor akár egy teljes napot is igénybe vehet a vizsgálatunk.

5 thoughts on “Győrbe kell majd ellátásért mennie a betegeknek, ha elfogadják a kormányzati munkaanyagot

  1. Inkább utazom Győrbe , mint hogy az óvári kórházba betegyem a lábat. Egy vérvételt sem tudnakna gyerekosztályon elvégezni,mellé még alpári a stílusuk is…

    1. Sajnálom és elnézést kérek, ha a gyermekosztályon nem az elvárásainak megfelelő módon kezelték önöket. Szerencsére ez nem jellemző, az ellátott gyermekek és szüleik döntő többsége elégedett a munkánkkal. A Karolina Kórház gyermek osztálya előtti kislaborban reggel 7 és 8:30 között végezzük a háziorvosi beutalóval érkező gyermekeknél a vérvételeket. A gyermekosztályon jelenleg az intenzív ellátást nem igénylő fekvőbeteg ellátásra szoruló gyermekeket kezeljük a legkorszerűbb nyugat-európai ajánlások alapján. Ennek megfelelően jóval kevesebb vizsgálattal, beavatkozással terheljük őket, mint sok más hazai kórházban. Folyamatosan törekszünk rá, hogy javítsuk a gyógyítás, ápolás színvonalát. Tisztában vagyunk vele, hogy van még bőven mit fejlődnünk… Ezért kérem önt is, és bárkit, akinek a Karolina Kórházban a gyermekellátással problémája volt, lesz, vagy javaslata ,kérése van, az keressen bizalommal és segítse munkánkat azzal, hogy a tapasztalt problémát velünk is megosztja. Remélem gyermeke azóta már meggyógyult!
      Én reménykedem, hogy a lakosság érdekében a kormányzat továbbra is biztosítani fogja a mosonmagyaróvári körzet lakosságának a könnyen hozzáférhető fekvőbeteg ellátást, szülési lehetőséget itt helyben.
      Tisztelettel: dr. Szijjártó László gyermekosztály oszt. vez. főorvos szijjartol@mail.karolinakorhaz.hu

  2. Inkább Győr, mint Óvár.Itt egy koponya CT kimutatott egy többszöri agyi infarktust,a nyaki éri ultrahangra December elején kaptam időpontot,Február közepére!!és addig mi lesz!?meghal a beteg!??

    1. Az én tapasztalatom az , hogy Győr már így sem bírja a betegellátást, mi lesz ha még Óvárt is oda csapják hozzá? Az a véleményem akkor mindenki mehet magán rendelésre, máskülönben egy vizsgákatra csak halála után kb.5 évvel fog időpontot kapni !
      A másik az, hogy a győri palkolási díjból, már a magán orvost is ki lehet fizetni!
      A harmadik dolog pedig az, hogy egy koszos elavúlt kórház a győri. Biztos van 25 éve,hogy semmi modernizálás nem történt. Igaz a parkolót most építig , de míg az kész lesz össze dől a kórház!!!
      Az óvári kórház elég sok újításon és modernizáláson esett át.
      Ha rajtam múlik inkább Óvár mint Győr
      Győrhöz még annyit fűznék hozzá, hogy nem bízom az ottani ellátásban ,miután kb. olyan 27 évvel ezelőtt majdnem el tettek láb alól és ha akkor nincs egy magán orvos aki azonnal fogadott, miután a kórház 3 nap múlva kiadott mint gyógyult beteget , akkor az én gyerekemnek anya nélkül kellett volna felnőnie, aki akkor 3 éves volt!

  3. Nem tudom el képzelni , hogy miért nem fizetik meg az Orvosokat úgy hogy ne menjenek el külföldre dolgozni :??? Ez lenne az Országnak az első feladata.sok ember r5engeteg fizetést kap Ők miért nem fizetik meg nem várnák el az emberektől hogy fizessenek és nem halna meg ennyi ember

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Támogasd a munkánk egy megosztással!

Segítsd a munkánk azzal, hogy megosztod az oldalunk! Minnél több emberhez elérünk, annál több emberhez jutnak el azok az információk, amiket sokan szeretnének ha nem tudnátok meg!