A Hitgyüli szépen és csendben összebújt a Fidesszel.

A nagy barátság kezdete akkor vált biztossá, mikor lencsevégre kapták a Nobu luxusétteremben Németh Sándort ( az ATV tulajdonosát, aki egyben a Hit Gyülekezete vezető lelkésze is) és asztaltársaságát.Az asztaltársasága pedig nem más volt ,mint Habony Árpád és Andy Vajna.Az ATV közleményt adott ki, amiben cáfolja, hogy politikáról volt szó a találkozón, állításuk szerint ez egy magántalálkozó volt.Friderikusz Sándor korábban már mesélt az indexnek erről a nagy összeborulásról, akkor a következőket mondta:

Május közepén más ügyben beszélnem kellett Németh Sándorral, aki váratlanul azt kérdezte tőlem, hogy én Orbán Viktor vesztét akarom-e.

Szó szerint ezt és így kérdezte. Nem értettem már a kérdésfelvetést sem, így elmagyarázta, hogy ő eltúlzottnak találja azokat a kritikákat, amelyekkel a műsorban rendszeresen illettük Orbánt és a kormánya működését. Korábban ez három éven át kicsit sem volt baj, most hirtelen meg baj lett belőle. Ez természetesen szöget ütött a fejemben. Aztán Szilárd az egyik nap elmondta vagy inkább elszólta magát, hogy rövidesen találkozni fog Habony Árpáddal és Vajnával. Saját bevallása szerint ez volt az első találkozásuk, korábban nem ismerték egymást. Amikor utóbb rákérdeztem, miről volt szó ezen a találkozón, azt állította, pusztán tudni akarták, hogy komolyan folytatni akarja-e velem az ATV az Összezárva Friderikusszalt, mert ők szeretnék a műsort a TV2-nél tartani. Természetesen akkor sem hittem el, hogy mindössze ennyiről volt szó az egyeztetésen és ezért jöttek a találkozóra mindjárt ketten is, Habony és Vajna is. Egyre több jel utalt arra, hogy a háttérben homályos folyamatok zajlanak.

Forrás:https://facebook.com/Juhi.JuhaszPeter

Németh Sándornak nem okoz gondot az ATV-t vagy a Hit Gyülekezetét felhasználni politikai célokra, hiszen már korábban ezt megtette, akkor a Jobbikkal szemben.A gyűlölet beszédet is kimerítő átkozásokat és különféle szitkozódásokat zúdított a Jobbik pártjára a gyülekezet beszédjén.A gyülekezet tagjait is kérte, hogy csatlakozzanak hozzá és imádkozzanak, hogy az általa mondottak beteljesüljenek. Az ATV már a Jobbik megalakulásának kezdetétől bojkottálta a pártot, amiért 2-szer is megbüntette őket a Nemzeti Választási Bizottság, amit a Kúria is jóvá hagyott.

750 milliót kapott a Hit Gyülekezete a kormánytól

A kormánnyal egy ideje jó viszonyt ápoló gyülekezet teológiai főiskoláján, a Szent Pál Akadémián szeptemberben és novemberben is előadást tartott Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke. (MTI, MNO,444)

  • A Szent Pál Akadémia 364 159 800 forint támogatást kapott a Hit Park területén létesítendő könyvtár létrehozására.

  • A Hit Gyülekezete 394 030 200 forintot kap a Hit Park területén létesítendő rendezvényközpont létrehozására.

 

Németh Sándor képes megidézni a Szent szellemet

Németh Sándor nagyon is ért az emberek manipulálásához, ezt már korábban megmutatta.A Hit Gyülekezete előadásain sokszor idézte a Szentléleket, aki különböző módon jelent meg az emberekben. Volt, aki a földnek verte magát, és volt, aki rángatózni kezdett. A videón jól látható, hogy Német Sándor élvezte és nagy meggyőzéssel csinálta.Ilyen és ehhez hasonló szélhámosságokat csak filmekben láthatott eddig az ember.

 

Figyelem! Az itt látható felvételek mások számár felkavaróak lehetnek!

 

4 thoughts on “A Hitgyüli szépen és csendben összebújt a Fidesszel.

  1. Ezek az információk a gyülekezezről, semmi mást, csak Isten munkájának védelmezését bizonyítják.

    1. Ja,látszik, hogy valaki vagy valakik megőrültek!Ilyet épeszű ember nem csinál!Én még templomba ilyet nem láttam!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Támogasd a munkánk egy megosztással!

Segítsd a munkánk azzal, hogy megosztod az oldalunk! Minnél több emberhez elérünk, annál több emberhez jutnak el azok az információk, amiket sokan szeretnének ha nem tudnátok meg!