Nem vették észre, hogy napok óta kómában fekszik az idős asszony a Karolina Kórházban

Egy családtag írta meg a közösségi oldalon, a Karolina Kórházban fekvő nagymamája tragédiáját.

Nem ez volt az első olyan eset, ahol mulasztás történt.

Korábban olvashattunk különböző médiákban elmarasztaló cikkeket a kórházzal kapcsolatosan.

444.hu-Meghalt a beteg, mert rosszul kötötték be az altatógáz vezetékét a mosonmagyaróvári kórházban

Másodfokon is felfüggesztett fogházra ítélte a mosonmagyaróvári kórházi baleset négy vádlottját a Győri Törvényszék pénteken. A Karolina Kórház 2013-as felújítása során kötötték be fordítva a kivitelezők az oxigén- és az altatógázcsöveket. A hiba miatt egy 62 éves nő meghalt, egy 31 éves nő pedig éppenhogy megúszta: altatásakor a műszerek a beteg oxigénhiányos állapotát jelezték, az altatóorvos azonnal levetette a lélegeztetőgépről. (Kisalföld)

Kisalfold.hu-Fémdarab maradt a műtött beteg hasában

Egy öt évvel ezelőtti műtét során a hasüregében maradt orvosi eszköz miatt lépett fel kártérítési igénnyel egy helybéli nő a Karolina Kórházzal szemben. A főigazgató elismeri a kórház felelősségét és kártérítési összeget ajánlottak fel, amit azonban az érintett nem fogadott el.

Gyorplusz.hu- Magánvádirat egy elhunyt fiú ügyében

Egy rejtélyes házibulin ma sem pontosan tisztázott körülmények között kiesett a harmadik emeleti erkélyről egy 14 éves mosonmagyaróvári fiú, aki aznap éjszaka a helyi kórházban életét vesztette. A gyerekek a zuhanást már csak a fiú halála után mondták el a rendőrségen. Az orvos sem tudhatta, mi történt, a súlyos belső sérülések ellenére ittasságot diagnosztizált. Az áldozat szülei pótmagánvádas eljárást indítottak a doktor ellen halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt.

Nincs pénz fertőtlenítőszerekre!

Forrás: RTL.hu

2015-ben hozták nyilvánosságra a Karolina Kórházban megfertőződtek számát.Akkor a kisalfold.hu ezt írta – Dr. Bertalan István,  a Karolina Kórház főigazgatója is mond számokat:  9647 beteg feküdt a kórházában, több mint ezer-háromszáz mikrobiológiai vizsgálatot végeztek el a fertőzés gyanúja miatt, s végül harminchárom betegnél mutattak ki bakteriális fertőzést. A legveszélyesebben számító MRSA-baktériumot kilenc betegnél mutatták ki. Vírusos járvány miatt tavaly két esetben rendeltek el részleges zárlatot. Az ápolási osztályon lépett fel influenza, illetve a krónikus osztályon calicifertőzés. Mindkét alkalommal meg tudták akadályozni a fertőzés továbbterjedését.

Egy felmérés szerint Magyarország használja a legkevesebb alkoholos kézfertőtlenítő szert. Itthon ez az arány mindössze 6 liter/1000 betegnap. Viszonyításképpen Svédországban ugyanez 40 liter.

2018-ban az Állami Számvevőszék tartott vizsgálatot 5 kórházban.A legtöbb szabálytalanságot a Karolnia Kórházban találta.

Az Állami Számvevőszék 2018. szeptember 13.-án, csütörtökön 10 órától sajtótájékoztatót tart “Öt kórház ellenőrzése – az ÁSZ lezárta a szekszárdi, a soproni, a hatvani, a mosonmagyaróvári és a berettyóújfalui kórház ellenőrzését.

A vizsgálat során az Ász felügyelők 19 szabálytalanságot tártak fel és tettek javaslatot a javításukra.

Forrás: https://www.asz.hu/storage/files/files/jelentes/2018/18243.pdf?ctid=762

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Támogasd a munkánk egy megosztással!

Segítsd a munkánk azzal, hogy megosztod az oldalunk! Minnél több emberhez elérünk, annál több emberhez jutnak el azok az információk, amiket sokan szeretnének ha nem tudnátok meg!